|
Császi Lajos
Katasztrófák média-reprezentációja
(forrás:
http://www.c3.hu/~jelkep/JK993/csaszi/csaszi.htm)
Szociológiai szempontból a katasztrófák a közösség külső vagy belső határainak a sérülését jelentik: megszakítják a mindennapi élet normális menetét, felborítják a társadalom normatív rendjét. Valamennyi katasztrófára jellemző, hogy a rend összeomlása először zavart és félelmet kelt , de az is, hogy a veszély hatására a kollektív szolidaritás fokozódik. Közös céllá válik, hogy együttesen minél hamarabb állítsák helyre a rendet, beleértve azt is, hogy megnyugtató magyarázatot találjanak a pusztításra. Az esemény váratlansága, emberi akarattól független természete, és a közösséget fenyegető jellege miatt a katasztrófák hírértéke minden másnál magasabb. Valamiféle hierarchia is kialakítható a katasztrófák média-reprezentációi között: mennél váratlanabb, mennél nagyobb területre kiterjedő, és mennél hosszabb ideig tartó szerencsétlenségről van szó, annál nagyobb és annál tartósabb hatást gyakorolhat a sajtóra az esemény. A fentiek miatt nevezik a médiakritikai zsargonban a katasztrófákról szóló híreket obstruktív híreknek, mert a bennük rejlő fizikai és morális fontosság szinte ráerőszakolja magát a médiákra, szemben a közösség kollektív életéhez közvetlenül nem kapcsolódó úgynevezett nem-obstruktív hírekkel, amelyek közlésében vagy nem közlésében a szerkesztőségek tetszés szerint válogathatnak.
De vajon valóban egyforma figyelmet szentel-e a média minden egyes katasztrófának? Ha pedig gyanítjuk, hogy a válasz nemleges, akkor vajon milyen tényezők és hogyan befolyásolják a szerencsétlenségek médiaképét? Tanulságos választ adott erre a kérdésre egy olyan vizsgálat, amely a politikai szempontok szerepét kutatta a szerencsétlenségek interpretációjában. A nyolcvanas évek végén két pusztító földrengés rázta meg egymásután a közel-keleti régiót. Az egyik 1988-ban Örményországot, a másik a következő évben Iránt sújtotta. Egy közel tíz évvel később készült retrospektív sajtóelemzés azt találta, hogy a két hasonló természeti eseményről lényeges hangsúlyeltolódásokkal számoltak be az egyébként pártatlannak és objektívnak tartott amerikai napilapok: a New York Times és a Wahington Post. Bár az iráni földrengés tagadhatatlanul súlyosabb volt, és nagyobb emberáldozatot követelt, a vizsgálat szerint a gorbacsovi időszak politikai olvadására eső örményországi földrengést háromszor nagyobb terjedelemben és sokkal nagyobb szimpátiával interpretálták, mint az “ajatollahok országaként” jellemzett ellenséges Iránt. Az idézett vizsgálat szerint a Szovjetunió nagysága, politikai fontossága, és a vezetőível kialakult jó viszony volt az oka, hogy az amerikai sajtó előnyösebb képet festett az örmény, mint az iráni földrengésről, előbbit implicite inkább tragédiának, utóbbit inkább büntetésnek értelmezve.
Szemben az ilyen esetekkel, ahol a katasztrófák közvetlen referenciákkal bírnak, sok katasztrófa jelentése csak áttételesen ragadható meg, mint az ausztrál aszályoknál. Az empírikus sajtóelemzés szerint úgyanis az aszályról szóló média-diszkurzusok relatíve függetlenek voltak mind az időjárástól, mind a társadalom strukturális meghatározóitól. Gyakran nem írtak úgyanis az újságok aszályról, amikor pedig már régen nem esett az eső, máskor pedig sokat emlegették az aszályt, amikor pedig nem is volt komoly szárazság. Kérdés tehát, hogy mi magyarázta akkor az aszály jelenlétét a napilapokban. A vizsgálat szerint az aszályról szóló írásoknak transzkontextuális szerepük volt, másra utaltak, mint ami a tulajodnképpeni tárgyuk volt. Az aszály az “ember és a természet harcának” a történetében az ellenség szerepét játszotta el. Az aszály, amely egy földművelő közösség ellensége volt, fokozatosan az ausztrál nemzeti lét kulcsszimbólumává vált. A mindennapi beszédben és a költészetben az emberi megpróbáltatás jelképeként, a nemzeti karakter igazi építőjeként szerepelt, azaz kapcsolódott a közösség saját magáról alkotott mítoszának a legbelső rétegéhez. Ez a belső azonosulás annyíra erős volt, hogy a szárazság, mint a “sívatagi Ausztrália” nemzeti mítoszának fő eleme még másfajta szerencsétlenségeket is “felülkódolt”: az árvizek és a ciklonok mint jóbarátok jelentek meg a sajtóban, mint amelyek véget vetettek végre a szárazságnak. Azokban az években nőtt meg az aszályról szóló diszkurzusok száma, mutattak rá a szerzők, amikor a nemzet egésze került válságba, mint a század huszas és harmincas éveiben, és akkor csökkentek az ilyen típusú írások, amikor az ország kiegyensúlyozott körülmények között volt, mint a hatvanas és hetvenes években. A földrengésekről és aszályról szóló tudósítások társadalmi kontextusa azt mutatja, hogy a katasztrófák interpretációja nem csupán egy természeti jelenségről szóló híradás. Az újságírók tudva vagy tudattalanul a szerencsétlenségek tényeit a közösség szimbolikus fogalmi kereteken belül észlelik és értelmezik, és a hírek mély belső morális szükségletet elégítenek ki.
Az újságírás kezdetei óta a katasztrófák széleskörü társadalmi hatása abból a mélyen vallásos szemléletből fakadt, amelyet a szerencsétlenségekhez fűztek. A katasztrófákat nemcsak baleseteknek, hanem olyan univerzális érvényességű jelek, “üzenetek” hordozóinak is tekintették, amelyek a közösség múltbeli tevékenységével, értékeinek jelenlegi állapotával és a csoport jövőbeli sorsával voltak összefüggésben. A katasztrófákban isteni figyelmeztetést vagy ítéletet láttak, amelyet a Gonosz hajtott végre. A Gonosz fogalma szekularizálódott, de nem veszett el teljesen, a látens morális funkció azóta is jelen van a tudósításokban, bár másféle formában. A bűnösök keresése, vagy más esetekben a jobbítás szándéka ma is megtalálható a hírekben.
Összehasonlítva az elmúlt 25 év katasztrófákról szóló tudósításait az azt megelőző 25 év média-beszámolóíval, egy szorgalmas kutató azt találta, hogy az utolsó évtizedekben jelentősen megnőtt a katasztrófák aránya a hírekben. Vizsgálatából az is kiderült, hogy nem a szerencsétlenségek száma duplázódott meg, hanem a médiák érdeklődése fokozódott az utóbbi negyedszázadban a téma iránt. Közelebbről megvizsgálva az is világossá vált, hogy a növekedés azokból a riportokból adódott, amelyek az áldozatokkal, szemtanúkkal, szakértőkkel készített úgynevezett “puha” híranyagok felduzzadásából fakadtak, és amelyek óriásira kibővítették a katasztrófák tárgyszerű, úgynevezett “kemény” tényeinek korábbi terjedelmét. Ezeket a változásokat úgy is értelmezhetjük, hogy a média egyre nagyobb szerepet játszik a katasztrófák lehetséges szekuláris jelentéseinek a nyilvános szimbolikus konstrukciójában. Mível a jelentésadás úgy történik, hogy a média a szerencsétlenségeket kapcsolatba hozza a közösség helyzetével, értékrendjével, a katasztrófa-diszkurzusok nemcsak a szűken vett katasztrófákat értelmezik, hanem ezeken keresztül a társadalom helyzetének és értékrendjének a meghatározásában is aktívan résztvesznek.
Bár a katasztrófáról szóló híradások vizsgálatának a társadalomtudományokban nagy irodalma van, a tanulmányok a katasztrófahíreknek nem a most említett morális integratív szerepét, hanem éppen ellenkezőleg, dezorientáló hatását hangsúlyozzák. Eszerint a hírek tabloid-okká, azaz szórakoztató vizuális történetekké alakultak át, aminek következtében a médiának nemcsak a valóságfeltáró, de még az informáló szerepe is elsorvadt. , Ellene vethető ennek az eléggé elterjedt médiakritikai iránynak, hogy bár a tudósítások nem hibátlanok, a média információs teljesítménye sokkal jobb, mint azt általában feltételezik. Így például nyolc katasztrófáról szóló tudósítás között mindössze kettőnél találtak később tévesnek bizonyult adatokat. Ezen túl az sem hanyagolható el, hogy az informáláson és szórakoztatáson kívül milyen más módon játszott szerepet a közösség életében a média (például érzelmi támogatás, kollektív identítás kialakítása stb.) Közismert ugyanis, hogy a televíziós tudósításokban megjelenő híradások vizualitása tette lehetővé az elmúlt évtizedekben hogy az éhinségekről, földrengésekről, repülőgép-szerencsétlenségekről, nukleáris erőművek zavarairól szóló megrázó tudósítások minden esetleges tárgyi tévedésükkel vagy szórakoztató törekvésükkel együtt is képesek legyenek a nézők szimpátiáját elnyerni és támogatásukat biztosítani.
Az alábbi dolgozat a szerencsétlenségekről szóló híreknek éppen ezt a manapság elhanyagolt normatív-integráló aspektusát kívánja feltárni. Nem az informálás vagy az orientáció felől közeledik a katasztrófákhoz, hanem arra kíváncsi, hogy milyen szerepet játszik tudósításaival a média a közösség integrációjában. A média szerepének a bevonásával tágyalja a társadalom normarendszerének a vizsgálatát, amely programot Collins úgy fogalmazott meg: “Ha meg akarjuk érteni azokat a feltételeket, amelyeken a társadalmi rend nyugszik, azokhoz a feltételekhez kell hasonlítanunk őket, amikor a rend elpusztult”. . A dolgozat két, eddig elhanyagolt kérdésre keresi a választ: hogyan ad a média értelmet a katasztrófáknak, és mi a kapcsolat a katasztrófahírek és a társadalom morális rendjéről szóló diszkurzusok között?
|
 |
|
.gif){kind=spacer}
.gif)